Nagy nemzetközi megmérettetésen vettem részt Magyarország képviseletében a FIPGC Torta Dizájnerek Világbajnokságán ez év októberében Milánóban. A nagyszabású esemény remek lehetőség volt megismerni nem csak európai, de nagyszerű kollégákat a világ minden tájáról. 16 ország képviseltette magát a nemzetközi versenyen, közöttük az USA, Japán, Sri Lanka, Venezuela, Oroszország, Spanyolország....
A csapatok két tagból álltak. Egyikük készítette a verseny dísztortát, a helyszíni kóstoláshoz 3 kisebb tortát, és az élő tortadíszítés során bemutatnia a dísztortán felvonultatott technikákat. A másikuk feladata a segítség nyújtás a versenyző felkészülésében, a torta megjelenésének és témájának kialakításában, a technikai kivitelezésben, a torta receptjének megválasztása és kidolgozásában, valamint az egyéb technikai feltételek megteremtésében, a verseny alatt pedig az ország képviselete a zsűriben.
A versenytársam Radó Krisztina volt. Krisztina nagy szaktekintély a cukormázzal, szakmai nyelven "royal icingal" való tortadíszítésben. Az elmúlt öt évben a legnagyobb mesterektől tanult és több neves díjat is elnyert. Az első olyan magyar szakember aki magas színvonalon képviseli a már 150 éves múltra visszatekintő alapvetően angol díszítő cukrászati technikákat. Krisztina népszerű oktató nemzetközi szinten is. Világszerte tartja nagy érdeklődésre számot tartó kurzusait.
Tavaly nyáron, másfél évvel a verseny előtt nagy örömmel tettem eleget Krisztina felkérésének, miszerint segítője legyek a világbajnokságon. Az elmúlt hat évben a mézeskalácsozással sikerült ezt az anyagot, közismertebb nevén glazúrt, azaz a cukormázat tökéletesen kiismernem és autodidakta megtanulnom magas színvonalon alkalmazni. Ezt követően használni a tortadíszítésben remek kaland, izgalmas kihívás és hatalmas szakmai fejlődési lehetőség volt. Több mint két éve, hogy a tudásomat a privát tanfolyamaimon adom tovább a mézeskalács készítés és sütemény díszítés mellett a tortadíszítésben is.
A magyar versenytorta minden elemében a royal icing különféle és változatos technikáival készült, méghozzá kizárólag szabad kézzel a burkolástól a féldomborműves figurákon és a kupoláján át a festmények alapjáig, kivétel csak az oszlopok, amik alapanyaga pastillage volt a teherhordás miatt. Igazság szerint kissé kilógtunk a modern, színes, hatásvadász, és mega méretű torták mezőnyéből a kizárólag royal icing technikákat felvonultató, kifinomult, tiszta, érzékenyen művészi, harmóniára törekvő és a klasszikus középkori Itália művészetnek hódoló tortával.
A zsűrizési pontozási rendszer 40 %-ban számította be a készen hozott és kiállított dísztortát. Fontos kritérium volt, mennyire illeszkedett a versenykiírásban meghirdetett "Itália művészete" témához, mennyire változatos és bonyolult technikákat alkalmaztak a torta dekorálására, mennyi volt az újítás rajta. 40 %-ban a kóstolás nyomott a latba. Itt is számított az innováció, valamint mennyire harmonizálnak egymással az ízek, és a tészta és töltelék rétegek struktúrája. 20%-ban számított a versenyző bemutató alatti munkája, annak szervezettsége, a munkaterület tisztasága, a rendelkezésre álló idő jó kihasználása, valamint a csapatot bemutató brossúra esztétikai, és informatív minősége.
Az elért 5. helyezés mellett a megítélt különdíjra is igazán büszkék vagyunk!!!
Meglepő, és megtisztelő érzés volt, hogy sokan ismerősként köszönthettük egymást a világbajnokságon résztvevők és a világbajnokságra látogató érdeklődők között is. Globalizált világunknak az internetes közösségi oldalai által kínált lehetőségek közel hozzák egymáshoz az azonos érdeklődésű, közös területen mozgó alkotókat, szakembereket, szervezőket és érdeklődőket korlátok nélkül.
Összességében óriási élmény volt. Számtalan új barátság szövődött és fontos szakmai kapcsolatokkal gazdagon tértünk haza. Köszönjük a lehetőséget a FIPGC - Federazione Interazionale di Pasticceria Gelateria e Cioccolateria a remek esemény megszervezéséért.
A technikák iránt érdeklődők bővebb információhoz juthatnak az oldalamról: www.mezeskalacsajandekok.hu
Köszönjük a támogatást mindenkinek, családunknak, barátainknak a segítséget, türelmet és a szurkolást, Bartha Gábor polgármester úrnak a magyar lobogót!
A verseny előtt a sajtótájékoztatón
Kedvenceim a versenyről
A győztesek:
Vargáné Orbán Anikó

TEAM HUNGARY
Competitor: Kristina Rado
Coach: Aniko Vargane Orban
Radó Krisztina csodás tortája a magyar színekben. |
A szerb tortán is royal icing |
Az élő tortadíszítés előtt |
16 résztvevő ország |
A magyar csapat |
Mustra minden torta kóstolása előtt |
Krikri a barátaival és csodás tortájával |
A díjátadón |
A világbajnokság zsűrije |
A nagy feladat előtt |
Itt mindenki nyertes! |
Ugye hihetetlen hogy milyen finom kézi munka?! |
Utolsó simítások, reméljük bölcs döntés születik! |
A verseny előtt a sajtótájékoztatón
Pompás Torta |
Elképesztő részletek. Minél közelebbről nézed annál több a felfedezendő látvány! |
Kedvenceim a versenyről
Bryson Perkins USA |
Bryson Perkins USA |
Neli Josefsen Norvégia |
Neli Josefsen Norvégia |
Neli Josefsen Norvégia |
Shaki Perera Liyanapathirana, Sri Lanka |

Serena Sardone, Olaszország
Felirat hozzáadása |
Daniela Frezza Isenschmid, Svájc |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése