2017. október 30., hétfő

Cukormázas virágos torta

Kedves Barátunk kért meg a marcipánnal burkolt torta díszítésére, melyet a felsége meglepetés szülinapi ajándékának szánt.
A meglepetés jól sikerült, számomra is nagy öröm volt látni az elmorzsolt könnyeket. Köszönöm!

A díszítés most is cukormáz, díszítőcsővel közvetlenül a tortára írva. Sokkal nagyobb koncentrációt és pontosságot kívánt ez így, hisz tévedni nem lehet, javítani is csak alig-alig. Ebben az esetben előre szabályosan megtervezni sem lehet. A végeredmény harmonikus rendezetlensége még inkább természetes megjelenést kölcsönöz a kompozíciónak.

Az év elején egy alkalommal már gyakorolgattam ezt a típusú virág felépítést a rózsánál. Sajnos mindez idáig talonban maradt. Úgy gondolom még sem baj. Idő hiányában általában a gondolataim között és a vágyódás által érlelődnek a technikák mire a kezemmel megvalósítom őket. A gyakorlás, a rászánt idő hagyni érlelődni a dolgokat mindig megéri.
Most örülök, nekem is tetszik ez a torta.










Sok szeretettel várlak 
TORTADÍSZÍTŐ TANFOLYAMAIMRA>>>
A kínálatban: ROYAL ICING (más kifejezéssel glazúrozó, vagy cukormázas),
KRÉMVIRÁGOK: babkrém,
fényes-, koreai-, stabil-, svájci vajkrém,
tojásfehérje krém és brazil flexkrém használatával.




A torták készítője:

Vargáné Orbán Anikó
oktató, Ékes-Édes Stúdió


Itt is megtalálsz, kattints a gombra:


2017. június 22., csütörtök

Festett rózsás torta

Ismeritek ezt a technikát? 
Egy szirom, egy levélke csupán egyetlen mozdulat!!! 


tortafestés

Ezért annyira kedvelt ez a típusú festési technika tortára mert gyors, sőt nagyon gyors. Ennek ellenére igazán látványos és különleges.
Elsősorban virágok, lepkék, madarak festésére alkalmas. Ezek a kedvenc mintáim is. Minden alkalomra, bárkinek a tortájára szép és illő motívumok. A színek gondos megválasztásával és a vonalvezetés stílusával lehet hangolni, árnyalni a célnak megfelelően a tortánk megjelenését.
Az inspiráció pedig ehhez a témához bármerre nézünk körülvesz minket. Elég egy kerámia, egy képeslap, magazin, vagy egy szál virág a kertből, az internetet nem is említve. 😄
Ha túl tudunk lépni a sémákon kifejezetten kreatív is lehet.
Tehát bármilyen beállítottságú alkotó megtalálhatja benne az örömét és kihívását.
Ha kevésbé ügyes valaki, akkor pedig ragaszkodhatunk a begyakorlott mozdulatokhoz és a már bevált tudással is bármikor elkészíthető akár a képen látható torta is.


egy mozdulatos festés tortára


A gyakorláshoz szükséges csupán pár óra, ami a
Tortafestő Tanfolyamon>>> már meg is szerezhető!

2017 nyarától megtanulhatjátok velem hogyan is készül, milyen eszközökkel festhetsz és főleg hogyan keverd ki a saját, olcsó, ehető festékeidet a kézhez kapott recept alapján.



Sok szeretettel várlak 
TORTADÍSZÍTŐ TANFOLYAMAIMRA>>>
A kínálatban: ROYAL ICING (más kifejezéssel glazúrozó, vagy cukormázas),
KRÉMVIRÁGOK: babkrém,
fényes-, koreai-, stabil-, svájci vajkrém,
tojásfehérje krém és brazil flexkrém használatával.




A torták készítője:

Vargáné Orbán Anikó
oktató, Ékes-Édes Stúdió


Itt is megtalálsz, kattints a gombra:


2017. május 21., vasárnap

Májusi cukormáz virágok

Májusban a VIII. Grillázs és Mézeskalács Fesztiválon zsűrizhettem. Erre az alkalomra készítettem ezt a kiállítási tortát.
A látogató közönségre gondolva készültem olyan technikákkal, amit akár grillázson, akár tortán, vagy mézeskalácson is jól lehet alkalmazni. 

A mézeskalács tálak egyedi megjelenése egy új irány lehet a mézeskalácsot készítők körében. Úgy festenek akár egy kerámia, vagy cseréptál. Sokakat elsőre meg is tévesztett. Az alaktartó mézeskalács tésztából, vagy másik nevén mézeskerámiából szinte bármi ugyan úgy elkészíthető, mint fazekasok által használt agyagból.
Több változatban készítünk is ilyen tálakat majd a nyári és őszi Haladó Mézeskalács Sütő Tanfolyamokon.


A cukormáz, vagy royal icing virágok közül több szintén egyedi, még sehol nem készült korábban. Az íriszek nekem is nagy fejtörést okoztak, hogyan lehet őket térben megvalósítani ebből az anyagból. A tulipánok nagy találmány, többszöri nekifutásra tudtam csak a formát pontosítani.
A csúcsdísznek, torta topnak, ibolyát választottam, mert általában csak árvácskát készítenek. 
A csipke váza annyira már nem is újdonság nálam, hiszen a előző években láthattatok tőlem  már harangokat, és kastély kupolát is hasonló technikával.

A Díszítő Mester fokozatú Glazúrozó és Díszítő Haladó Glazúrozó tanfolyamokon szívesen meg is osztom veletek ezeket a különleges technikákat. 

Használjátok ti is legalább akkora sikerrel, mint ahogy én megjelenhettem vele a nagy nyilvánosság előtt




















Sok szeretettel várlak 
TORTADÍSZÍTŐ TANFOLYAMAIMRA>>>
A kínálatban: ROYAL ICING (más kifejezéssel glazúrozó, vagy cukormázas),
KRÉMVIRÁGOK: babkrém,
fényes-, koreai-, stabil-, svájci vajkrém,
tojásfehérje krém és brazil flexkrém használatával.




A torták készítője:

Vargáné Orbán Anikó
oktató, Ékes-Édes Stúdió


Itt is megtalálsz, kattints a gombra:



2017. március 19., vasárnap

Pipacsos Torta

Szabad kézzel festett tortám. A festéket magam kevertem porfestékből és glicerinből. Fedő festékre volt szükség, hogy a fekete burkolat ne vegye el a színek ragyogását.
Nem volt egyszerű megszelídíteni az anyagot, de a végeredmény tetszetősen mutat. 
Bár a vonások egyszerűek, mert alapvetően egy mozdulatos festés, nem engedi meg a festék a vonások túlzott ismételgetését. Épp ezért csak gyorsan lehet készíteni egy ilyen mintát. De a festék állandó jó működésben tartásához kell némi türelem. Viszont megéri!


kézzel festett pipacsos fekete torta



Sok szeretettel várlak 
TORTADÍSZÍTŐ TANFOLYAMAIMRA>>>
A kínálatban: ROYAL ICING (más kifejezéssel glazúrozó, vagy cukormázas),
KRÉMVIRÁGOK: babkrém,
fényes-, koreai-, stabil-, svájci vajkrém,
tojásfehérje krém és brazil flexkrém használatával.




A torták készítője:

Vargáné Orbán Anikó
oktató, Ékes-Édes Stúdió



Itt is megtalálsz, kattints a gombra:


2017. március 8., szerda

Ezüst-Fekete Rózsás Torta

Ezüst és fekete nagyon elegáns kombináció.
A torta festés technikája egymozdulatos, néhány egyéni apró kiegészítéssel.
Már évek óta készültem festeni valami hasonlót. Végre eljött az ideje. Nagyon élveztem!
A technika nagyon gyors, ripsz-ropsz és kész is. Tökéletes a tortadekorációra. Díszítésre soha sem marad elegendő idő.
Jól tanulható is. Gyakorlás után rutinnal fél óra alatt kész lehet egy ekkora felületre is.

2017. Május 15-én megfestjük tanfolyamon is!

kézzel festett ezüst fekete rózsás torta


Sok szeretettel várlak 
TORTADÍSZÍTŐ TANFOLYAMAIMRA>>>
A kínálatban: ROYAL ICING (más kifejezéssel glazúrozó, vagy cukormázas),
KRÉMVIRÁGOK: babkrém,
fényes-, koreai-, stabil-, svájci vajkrém,
tojásfehérje krém és brazil flexkrém használatával.




A torták készítője:

Vargáné Orbán Anikó
oktató, Ékes-Édes Stúdió


Itt is megtalálsz, kattints a gombra:


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...